Tiszacsécsén Móricz Zsigmond szülőháza
A meredek hajlású, taposott szalmával fedett pici szegényparaszti lakóház a XIX. század harmadik harmadában épült, s néhány évig a Móricz család lakóhelyéül szolgált, bár az író nem itt született. Az író, Móricz Zsigmond szülőháza a falu másik végén, egy már korábban elbontott módosabb épület volt. Az épületben a századforduló szatmári szegényparaszti lakóházának berendezését és néhány Móricz-relikviát tekinthetnek meg az érdeklődők.
1966-ban nyílt meg a népi műemlékké nyilvánított házban az első, majd 1979-ben a második, felújított emlékkiállítás, mely részben paraszti enteriőrből, részben irodalomtörténeti kiállításból állt. Az 1997-es felújítás alkalmával a kisebbik szobában lévő irodalomtörténeti kiállítást is enteriőrnek berendezett kiállítás váltotta fel.
Maga az épület tipikus Felső-Tisza–vidéki szegény paraszti lakóház. Magas, meredek hajlású tetőszerkezet a Kárpátok népi építészetének alföldszéli lecsapódása. Az épület vályogfalú, taposott szalmával fedett, kicsi, háromhelyiséges lakóház. Az utcai szoba (az első ház ) két kisméretű ablaka közül az egyik az utcára, másik az udvarra néz. Berendezése a vidék szegényparaszti életmódját mutatja be.