Kölcsében a 15. századi templom és faharangláb

A templom a 15. században épült. Az egykori Kölcsének az egyik legrégebben beépített, illetve egyben legmagasabban fekvő része a templom és környéke, amit erdők, mocsarak vettek körül. A templom környékét évszázadokon keresztül temetőnek használták.
Az egyhajós templom a 15. század második felében téglából és termésk
őből épült román stílusban. A nyolcszög alakú szentély egykor csúcsíves bolttal lehetett ellátva. A boltozat gyámköveiből kiálló bordák még hét helyen látszanak, a nyolcadik helyen a szószékkorona miatt levágták. Valamilyen oknál fogva a templom teteje beomlott és 1646-ban gótikus stílusban építették újra. A romos templomot feltehetően Ráthi Judit úrnő restauráltatta. 1768-ban ismét renoválták a templomot, amit a mennyezet ládáján olvasható felirat igazol, mely szerint 1768-69-ben Kölcsey György és felesége, Komáromy Anna restauráltatták.
A templom el
őtt álló, 1791-ben készített fa harangtorony viszonylag alacsony törzsű. Alul a szoknya alatti rész teljesen zárt, fenn a galéria fölé nyolcszögletű sisakalj borul, ami ritkaság a Felső-Tisza-vidéken.

 

Már Facebook-on is!

Időjárás

Kereső